Skip to content

SZENDVEDÉLYÜNK

AZ AGÁR

KÜLDETÉS

NEM TIPIKUS MENHELY

A menhely szó a legtöbb embernek szűk ketrecekben sínylődő ebek hadát idézi. Merza Henriett állatotthona azonban más volt már a kezdetekkor is: egy hatalmas, körbekerített tanyán szabadon éldegélt majdnem 300 kutya az ócsai tájvédelmi körzet homokbuckás akácerdeje közepén. Kicsi és nagy kutyaházak, sok farokcsóváló kutya együtt, egy nagy területen, így akiknek nem sikerült új családot találni, élhetett a tanyán élete végéig – szeretetben, nyugalomban. Henriett a 300 fős tanyát korai tragikus halála miatt két fiatal lányára, Ritára és Henire hagyta, ők azóta is gondozzák édesanyjuk munkásságát. 2009-ben az alapítvány keretei között elindult az agár fajtamentés is.

Az elárvult, olykor testileg-lelkileg sérült kutyáknak adunk otthont a menhelyen. Édesanyánk szívén viselte az agarak sorsát, és mi is köztük nőttünk fel, ezért örökségünknek érezzük a méltán híres, különleges fajta felkarolását. Az elmúlt másfél évtizedben rengeteg agár fordult meg nálunk, akik többségének szerencsére új otthont és felelős gazdikat sikerült találnunk.

ALAPELVEK

A Szent Ferenc Állatotthon és Alapítvány 1995 óta működik hivatalosan, de az otthon már 1991-ben is létezett a kis ócsai tanyán. Minden kutyát oltva, féregtelenítve, mikrochippel ellátva és – anyagi lehetőségeinkhez mérten – ivartalanítva, más esetben ivartalanítási kötelezettséggel, de mindig oltva adunk örökbe. Sajnos a létszám csökkenése nem a magyarországi állattartási morál javulásának köszönhető: az anyagi keretek szűkössége miatt – és mivel az Alapítvány egészségügyi indokot leszámítva semmilyen esetben sem altat – ma már „csak” 70 kutyának tudunk otthont nyújtani. A Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány szinte kizárólag adományokból él.

A szervezet az agarakkal együtt évente 150-200 kutyát juttat új otthonukba. Az agarak nem az ócsai tanyán élnek, hanem Budapesten családi környezetben. Ha agarat (vagy más kutyát) szeretnél örökbefogadni van pár fontos dolog, amiről tudnod kell.

Az örökbefogadás első lépése, hogy kitöltöd és visszaküldöd a gazdijelöltek részére összeállított kérdőívet. Ez egy hosszú dokumentum számos kérdéssel, amely azt szolgálja, kiderüljön alkalmas-e a jelentkező a felelős állattartásra, ha igen, akkor milyen mentalitású állat passzolhat hozzá a legjobban. Ezeket a kutyákat már nem kell megmenteni, biztonságban várnak addig, amíg a legmegfelelőbb gazdi érkezik számukra.
Az örökbe fogadandó kiválasztása közel minden esetben a Mentés vezetőjének segítségével történik, hiszen ő az, aki pontosan ismeri a kutyusokat, tudja, hogyan jönnek ki gyerekekkel, társállattal (cicával, nyuszival), kisebb/nagyobb kutyusokkal, egyedül vagy több kutya között érzik jól magukat, energikusak vagy imádnak punnyadni. Ezért gyakran előfordul, hogy amikor a gazdijelölt megérkezik a kiszemelt agárhoz, az ügyet sem vet rájuk, ellenben valamelyik másikuk körbeudvarolva elvarázsolja őket. A kémia, az összhang minden esetben iránymutató a gazdik és az agarak első találkozásakor.

MI BIZTOSÍTJUK

A mentett állatainkért lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk, míg megérkezik életükbe az igazi gazdi. Köszönjük a segítséget támogatóinknak, segítőinknek és partnereinknek.

0%
CSALÁDI KÖRNYEZET, TÖRŐDÉS ÉS FIGYELEM
0%
MEGFELELŐ MINŐSÉGŰ ÉLELEM
0%
GYÓGYSZEREK ÉS ORVOSI ELLÁTÁS
0%
SZOCIALIZÁCIÓ, MENTÁLIS GYÓGYULÁS

csapatunk

Oszlopos tagjaink mellett számtalan segítő támogatja a mindennapjainkat. Köszönjük a munkájukat.

14481800_1117361974968455_8243849261205585381_o

Nagy Henriett

Alapító, Agár Fajtamentés
13256530_1105233882881779_7045453036989770430_n

Merza-Nagy Rita

Elnök, Szent Ferenc Állatotthon
15202764_10210120687310214_4957057140117150870_n

Kun István

Koordinátor
12932921_1129091900456305_1286912965887897247_n

Németh Anta

Örökbefogadás

Szívesen fogadunk a napi feladatok elvégzéséhez segítőket, akik nem riadnak vissza a komoly, felelősségteljes munkától.

Tapasztalt koordinátoraink utasításai mellett, megtapasztalhatod, milyen amikor egyszerre 10-20-30 agár tart szemmel munkavégzés közben. A segítő tevékenység nem fenékig telfel, de az állatokért dolgozni nem energia veszteség, hanem feltöltődés. Gyere és ismerj meg minket!